Network

Ezt muszáj megosztanom.

Ngyon jó dézet, nagyon jó forgatókönyv/dialógus, aki tudja, nézze meg a Network [A hálózat] (1976) című filmet. Ez egy rajgó által készített kis szösszenet.


Mad As Hell! Kinetic Typography from Aaron Leming on Vimeo.

maú

Nincs is igazából időm most ezt megírni se…
Kellene új kawaii-not részeket feltölteni, kellene egy ifjúsági szervezetnek a weboldalát csinálni, be kellene fejezni egy kaliforniai srác portfolió oldalát…
Aludnom kellene, hogy holnap ki tudjam aludni magam és át tudjak állni egy órával későbbre.

És már vagy egy órája ez a szám szól:




Tegnap este egyik látogatott szórakozóhelyünkön leadták, ami mocskosul nem jellemző arra a helyre, hogy ilyemi zenét adjanak. (Ez egy szomorú dolog…) És eléggé meghőköltem, hogy akkor most ez tényleg megy.
Nem is tudom, mikor hallgattam intenzíven ezt a számot utoljára, de most megint bekerültem egy olyan helyre a fejemben, hogy nem fogok tőle egyhamar megszabadulni. Légy átkozott legjobb britt szomorú szerelmes dal! =’(

Pénteken (szintén tegnap), gimnáziumom szervezett egy gálát, előadéssal, műsorral meg minden. Úgy pofára let ejtve az este szerintem, hogy csak na. Kb két tucat embernél több nem jött az összes eddig végzett gimzasita közül és ez elég sok mindent elmond, hogy milyen volt ez az iskola. Én is csak azért mentem, hogy találkozzak egy pár rég nem látott ismerőssel. A műsor nagy része kritikán aluli volt IMHO.
Ha lehetne egy kívánságom, amit csak magamra fordíthatnék akkor az az lenne, hogy boldogságom, fiatalságom, feleslegesen elvesztegetett éveimet, kapjam vissza ettől az intézménytől; soha… még ha szenilis is leszek… soha nem fogok erre a 4 (vagy igazából 12) évre úgy visszatekinteni, hogy pozitívan éltem át vagy hogy bárcsak újra átélhetném.

És isten tudja mikor pókereztem utoljára, vagy omaháztam… írnom kellett egy e-mailt a netes póker oldalnak, hogy küldjék már el az acc-omat, mert elfelejtettem, OLYAN piszok rég volt…

Oh, amúgy teljes munkaidőben dolgozom 9-től 5-ig már hétfő óta, ami 22.-ét jelent. Érdekes és fura. Kellemes és próbára tevő.

panasz

szeretnék több dolgot is elpanaszolni.


1. Levi’s, nem én híztam meg, a ti méreteitek ment össze.
2. Tisza cipő… Veled több bajom is van. Nem gyártotok 45-nél nagyobb Tradíciót többet? Miért? Mert kényelmesek voltak és ízlésesen néztek ki? És mert nekem pont 46-os kell? Miért kényelmetlen csak a bal lábamnak az új Kompakt cipőm? Mert nem én vagyok lúdtalpas…
3. Novell ruhagyár, miért lettél felvásárolva? És miért kell annyi kartont és műanyagod belepakolni egy ing csomagba? Lehetnétek még olcsóbbak, ha azokat a felesleges cuccokat kihagynátok.
4. BitDefender, miért omlasz össze óránként és miért szopok be miattad egy olyan Trójait amitől teljesen meghal a számítógépem?
5. VII. kerület, Blaha környéke. Miért vagy olyan messze hogy legalább 1x át kell szállnom hogy ott ihassak?
6. Kezd meleg lenni.
7. Sáa a mai napig nem tud egy mondatot rendesen, hiba nélkül legépelni MSN-en.


így hirtelenjében ennyi komolyabb panaszom van.


holnap első munkanap. nem izgulok. békésen fogok aludni szerintem, már is álmos vagyok, pedig csak 21 óra. mostantól az “ASD kft.”-nek dolgozom. érdekes lesz, várom már.

borzas

Ő az egyetlen, aki meg tud mosolyogtatni hébe-hóba.



Az előző hét csak úgy elrohant, ez meg egy örökké valóságig fog tartani. Ez a március nem szeret engem, én sem szeretem őt.

Boldog, kokárdákkal teli 15.-ét azért.

ohmy

Múlt héten túl sok dolgom akadt, ami tök jó volt. Jobbára.

3 személyes állás interjún voltam és egy negyedik céggel is épp megy az e-mailes tárgyalás és egyeztetés.
Nem akarok se cégneveket se munkakört se semmit se elárulni, mert azért lássuk be; féltem a seggem, hogy ez még visszaüthet a jövőben. Egy hét alatt 4 cég írt vissza a 12-ből, hogy érdekelné őket a munkaerőm. Érdeklődési e-mail beérkezési sorrendben az A, B, C és D betűket kapják és egy számot, egyetemi jelentkezéses módon, hogy melyiket jelölöm meg hanyadiknak (csak hogy ennek van súlya és tétje, nem úgy mint gimi után):

A – 1
B – 2
C – 4
D – 3

Az A céghez nagyon szívesen mennék. Nagyok, nagy múlttal és szakmai háttérrel rendelkező cég, nagyon jó helyen, jó fizetéssel, jó munkakörrel. Ők egy olyan, majdnem álom meló; de kezdőként többet azt hiszem nem is nagyon kérhetnék.

Úton a D cég felé megbírságolt a BKV, mert blicceltem. Fuck… Mióta van a metróknál jegyellenőrzés amikor már kifelé megy az ember? És egyáltalán mióta nézik meg a timestamp-et a jegyeken? Hát igen, régen kellett ennyit utazgatnom, egyszerűen seggbeharapott a karma. Ez van.
Mikor hétfőn elindultam volna befizetni a csekket, majdnem felgyújtottam a lakást. Bemásolom ide az MSN Log-ot javítgatásokkal, ennél jobban nem hiszem, hogy el tudnám mesélni:

(9:47:23) ~pistika:
ok, majdnem felgyújtottam a lakást…

(9:47:32) ~dunaicapa .:
cigi?

(9:47:46) ~pistika:
nem.
újra töltöttem a zippo-t

(9:48:12) ~pistika:
túlfolyt a benzin.
letörölgettem egy papírzsepivel

(9:48:51) ~pistika:
benzintől tocsogó zsebkendő a bal kezemben, csurig töltött zippo szintén és jobb hüvelyk ujjal megpróbáltam begyújtani. csak hogy tényleg teli töltöttem-e.

(9:49:05) ~dunaicapa .:
:’DDDDDDDDDDD

(9:49:12) ~dunaicapa .:
: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

(9:49:44) ~pistika:
most baromira fáj a bal tenyerem, egy másodpercig néztem, hogy most mi van. aztán az random eldobtam mindent ami a kezemben volt.

(9:50:01) ~pistika:
a zsepi a bőr karosszékben landolt az öngyújtó a szőnyegen, az is égett tovább.

(9:50:33) ~pistika:
néztem egy olyan 3 másodpercig hogy most… ez ég…
aztán elkezdtem rá fújni

(9:50:42) ~pistika:
ettől természetesen csak jobban kezdett égni

(9:51:20) ~pistika:
egy Óbuda-Békásmegyer-es pizsama póló mentette meg a szobámat a leégéstől

(9:51:36) ~pistika:
és még mindig meleg a szék…

(9:51:42) ~pistika:
ÉS

(9:52:10) ~pistika:
azért kellett újra tölteni a zippo-t, hogy legyen tüzem, mert megyek a BKV pótdíj csekket befizetni

(9:52:27) ~pistika:
ez a március… nem az én hónapom



Viszont jól kisétáltam magam. Egy olyan jó 2,5 órát sétáltam keresztül a városon. Néha meglepően szép, máskor botrányosan ronda ez a város.

Aztán Oscar.
Valamiért egyszerűen nem tudtam nem nézni, most hogy nem adta egy magyar csatorna sem. Így egy amerikai weboldalon néztem, hogy a Pro7 német csatorna angolul adja, ahogy brit emberek díjakat nyernek.
Up! 2 Oscart is nyert. Legjobb animációs film és Legjobb zene. Teljes mértékben egyetértek. Sok minden mást nem igazán nyerhetett volna, talán a Legjobb Forgatókönyv is mehetett volna. Meg persze a legjobb film, de Pixar mániás vagyok, minden díjat megérdemelnének a srácok szerintem, de… ’Szerencsére’ nem én döntök ilyesmikben.
Tartottam is egy kisebb maratont ma éjjel. Csupán a Pixar filmek képesek szívszorongatni engem, nem emlékszem, hogy bármilyen másik film igazán képes lett volna erre. Persze, ott vannak a Tim Burton filmek, de azok nem szívszorongatnak, hanem befolyásolnak és nyomot hagynak, de Maúúú-zni csak Pixar filmen tudok. És a legjobb mindenben, hogyha a filmek végét levágja az ember, a boldog, pozitív feloldást, a legdepressziósabb és legszemetebb multi milliódolláros animációs filmekhez juthat az ember.
Már is várom a következőt. Most visszamegyünk a középkorba kicsit, amit nem szeretek… Haladjunk előre kérem szépen, nem kell oda visszamenni.



http://en.wikipedia.org/wiki/The_Bear_and_the_Bow
http://www.imdb.com/title/tt1217209/

A héten meg el kellene menni megnézni az Alice-t.
Kíváncsi vagyok. Mindenki azt mondja nem nagy cucc. Ennek örülök. És azt is mondják, hogy le sem tagadhatná, hogy Tim Burton Film. Ennek még jobban örülök.

És ha már filmek vagy animációk:
The Ricky Gervais Show



Büszke vagyok az angol nyelvtudásomra… Lassan ott tartok, hogy akcentusokat különböztetek meg. ’Mid-west’, Yankee, Southern… Ír és Skót, Brit és Ausztrál. Megértem a négerek akcentusát, de ez… Ez a brit kiejtés és szóhasználat még nekem is sok néha. The Big Bang Theory-t simán megértem, döccenés nélkül, de ez nem. Hihetetlenül humoros, Hannah-Barbara stílusban rajzolt heti sorozat. Valószínűleg új Fav.

Imádlak Fukung, Imádlak 4chan

Ma este bútor rehabilitáció, hétfőn meg interjú, vasárnap meg munka… Sok… És akkor még ott van a Szimpla kertes meló is… Imádom amikor egyszerre szakad a nyakaba egy évnyi munka.

Office Olympics

Tegnap éjjel megint rámtört a háttérkép gyártás.
Meg végre kezdem úgy érezni, hogy értem ezt az új rendszert, amibe beleerőszakoltam magam.


A képre kattintva letölthető a 1920×1200-as és 1280×1014-es változat.
És kommentoljatok meg Fav-oljatok ha már arra jártok.

Nem akar valaki egy Office-t adni hogy Olimpikálódjak? Nem? Még mindig nem?

Semmi sem akar összeállni




Semmi nem akar úgy alakulni, ahogy kellene, semmi sem esik a helyére, semmi sem könnyíti meg a dolgom.

Kedves Internet – edit

Ha 8 órán belül nem jelentkezem, az azt jelenti, hogy kidobtam dühömben a PC-met az ablakon. Küldjetek értem e-mailt, de ne kövessetek.
Veszélyes útra indulok…

Hidegzuhany, Energiaital, Wreckless Media Radio, Hajgumi… Let’s do this…



EDIT:
Kevesebb gonddal járt a telepítés mind gondoltam. Csípőből, az elején persze egyből belefutottam egy hibába, a partícióimmal mindig meggyűlik a bajom, most se volt máshogy. Linux Live Distro lemez elő, javítás, ok… Ez után viszont meglepően gördülékenyen ment minden. De a telepítő, a merevlemez kiválasztás, még mindig messze van az igazitól.
Probléma a következő: Ez egy memória zabáló fenevad. Eddig semmi baj nem volt azzal, hogy ment a Firefox 2 tucat tab-al, Thunderbird, iTunes, ilyen kliens, olyan app és mellette még vígan megszerkesztek egy a4-es 300dpi-s flyert. Most meg, rendszer indulás után a 2GB-ból marad cca. 500 mega, az eddigi 1.3GB helyett… Ez siralmas… Úgy néz ki mehetek ram-ot keresni, mert 0 grafikai fényezéssel, minimum szépség beállítások mellett is ~850 mega marad.
Meglátom hogy a következő napokban mennyire megy a munka Éró-val és anélkül, aztán veszek 8GB ramot, amit nem fog rendesen kezelni az alaplapom, mert csak. Yeah!

Edit-Edit: Wooow, úgy szaggat a firefox-om, hogy egyszerűen nem tudom mire vélni… Nem leszünk így jóban…

Terrabyte

Több mint 1, de szerintem megközelíti a 2,5 terrabyte-nyi adatot, amit meg kell mozgatnom ahhoz, hogy végre jól érezzem magam. Rajzoltam folyamatábrát, írtam szöveges leírást, de egyszerűen annyi merevlemezem, partícióm és adatom volt, hogy nem tudtam elképzelni hogy fog ez működni. Végül a Storyboard rajzolása oldotta meg a problémám. Jó lenne ezt ma befejezni, bízom a SATAII vinyóimban, hogy nem fog örökké tartani.



Aztán holnap OS telepítés.
Meg ön fényképezés.
Meg…