~Pistika Blogs~

Szeretnék idézni egyet a kedvenc trilógiámból. Nap mint nap eszembe jut ez a rész és félő, hogy a végén én is a saját világomba fogom száműzni magam.

A háza kétségkívül különös volt, és mivel ez volt az első dolog, amivel Arthur és Fenchurc találkozott, talán jó lenne tudnunk, hogy milyen is volt. Ki volt fordítva. Nagyon ki volt fordítva, olyannyira, hogy a szőnyegen kellett parkolniuk. Végig azon, amit normális esetben a külső falnak hívnánk és ami belsőépítész által tervezett rózsaszínnel volt dekorálva, könyvespolcok voltak, és még egy pár azokból a furcsa háromlábú asztalokból, félkör alakú tetőkkel, amik úgy állnak, hogy azt gondolnánk, valaki éppen keresztülhajította rajtuk a falat, és olyan festmények, amik olyan megnyugtatónak voltak festve. Ahol az egész igazán furcsa kezdett lenni, az a tető volt. Az egész tető visszahajlott önmagába, mint valami olyasmi, ami nehéz éjszakákat szerzett Maurits C. Eschernek, és nem célja az elbeszélőnek azt sugallni: talán akkor álmodta meg ezt a képet, – bár ezt néha nehéz elmondani a képeire nézve, különösen arra az egyre amin azok az idegesítő létrák vannak – miután már volt egyen, például a kis csillárok miatt, amiknek ugyebár belül kellene lógniuk, és mégis kívül voltak felerősítve.

Zavarba ejtő.

A felirat a bejárati ajtó felett ez volt: ‘Kerülj kijjebb!’ és Arthurék – igazán idegesen – kimentek. Természetesen Belül volt a Kívül. Durva téglafal, masszív konnektorok, az ereszcsatorna jó állapotban, egy kerti ösvény, egy pár kis fa és néhány kifordított szoba. A külső falak befelé húzódtak és izgalmasan elkanyarodtak, majd a végén kinyíltak, persze mindez egy optikai csalódás miatt, amitől az a bizonyos Maurits C. Escher a homlokát ráncolta volna és csodálkozott volna, hogy hogyan sikerült az Atlanti-óceánt bekeríteniük.


- Helló – mondta John Watson, illetve Wonkó a Normális.

Jó, gondolták Arthurék magukban, a ‘Helló′ az valami olyan, amivel megbirkózunk. – Helló – mondták, és mindannyian meglepetten mosolyogtak.

Később John Watson különös módon vonakodott a delfinekről beszélni és akárhányszor megemlítették neki, azt mondta: ‘Ezt már elfelejtettem…’, és felettébb büszkén mutogatta nekik sorra a háza különcségeit.

Valami különös módon – mondta – ez örömet okoz nekem, és senkinek sem okoz gondot – folytatta -, hogy a látszerész sem tudta kijavítani. Arthurék kedvelték John Watsont. Nyitott volt és megnyerő, és úgy tűnt, képes arra, hogy akár önmagán is nevessen, mielőtt valaki más megtenné.

- A felesége valami doboz fogpiszkálót említett. – mondta Arthur egy fürkésző pillantás kíséretében, mintha attól félne, hogy a hölgy hirtelen kiugrik az ajtó mögül és újra megemlíti nekik. Wonkó a Normális felnevetett. Egy könnyű kis nevetés volt és úgy hallatszott, mintha nagyon régen sokat nevetett volna így, boldogan.

- Ó, igen – mondta – az akkor volt, amikor végül rájöttem, hogy a világ teljesen megőrült, és megépítettem a Menedékhelyet, hogy beletegyem. Nem nagy dolog, de azt reméltem, hogy így majd jobb lesz.
Ez volt az a rész, ahol Arthur kezdett ismét kissé ideges lenni.

- Itt – mondta Wonkó a Normális – most a Menedékhelyen kívül vagyunk. – Ismét rámutatott a durva téglafalra, a konnektorokra és az esőcsatornára – Menjetek keresztül azon az ajtón – mutatott rá az első ajtóra, amin eredetileg beléptek – és akkor bementek a Menedékhelyre. Megpróbáltam kedvesen dekorálni, hogy a bennlakók boldogok legyenek, de annyira kevés, amit egy ember tehet. Mostanában nem szívesen mennék be önszántamból. Ha mégis kedvem szottyan – bár újabban ez ritkán történik meg – egyszerűen csak ránézek a feliratra az ajtó felett és megrettenek.

- Arra? – kérdezte Fenchurch, és igazán izgatottan rámutatott egy kék plakettre, amire néhány utasítás volt írva.

- Igen. Ezek azok a szavak, amik végül is ilyen remetévé változtattak, amilyen mostanra lettem. Igazán hirtelen történt. Láttam a szavakat és tudtam, mit kell tennem.


A felirat ez volt:

‘A pálcikát körülbelül a közepénél fogd meg. A kihegyezett végét vedd a szádba. Illeszd a fogaid közé, csorbíts ki, utána rághatod. Leginkább ki-be mozdulatokkal szokás.’

- Azt hiszem – mondta Wonkó a Normális -, hogy a civilizáció, ami annyira elvesztette a fejét, hogy részletes utasításra van szüksége ahhoz, hogy egy fogpiszkálót használni tudjon, az már nem az a civilizáció többé, amiben én élni tudok és amiben normális tudok maradni.

nem emlékszem mikor volt utoljára, hogy ennyit nevettem volna egy éjszaka alatt. tényleg nem. sokat gondolkodtam raja, tegnap is, meg ma is de szerintem évekig megy vissza legalább. wow. könnyezett a szemem néha. már rég nem arról szólt a billiárd, hogy ki hogyan rakja el a különböző lyukakba a golyókat. fej vagy írással és kő papír ollókkal dőltek el a meccsek.
és most egy kicsit megnyugodtam, hogy jól fogom érezni magam szilveszterkor tömény nélkül is. lehet, hogy sörtől nem lehet úgy igazán berúgni, de a jókedvemet tudja garantálni. mármint, ha egyáltalán megyek valahova.
és hálám a Google Calendar-nak. most délután kaptam magamtól üzenetet a távoli múltból, hogy szerezzek csillagszórót, mert mindig elfelejtek és mindig akarok pirománkodni. és májusban elég nehéz találni és venni.

kicsit másnaposan ugyan, de még így is úgy tartom. kúrva jó volt a tegnap.

A következő napokban/héten nem vagyok itt, sürgősen RPG-t kell játszanom evés/alvás/pislogás nélkül.

majd jövök

ma sikerült tönkre vernem a MBR-emet, amikor egy Vistát telepítettem. nem tudom miért nem tudok elszakadni tőle. biztos mazochista vagyok (nem csak e téren). úgyhogy most az egész HDD-t csupaszra radírozom és nem csak egy pár partíciót. soha… soha többet nem hallgatok másra hogyan formázzam meg a merevlemezeim.

míg ma mentegettem az adataim, szomorúan vettem tudomásul, hogy a verseim elvesztek. hiányozni fognak és tényleg erősen megbúsított, hogy soha többet nem fogom látni őket valószínűleg. egy párat ugyan kiírtam ide, mármint a régebbi blogjaimra, de az más. nem is írtam sokat és tudom hogy botrányosan szarok voltak és isten ments, hogy valaha is újra komolyságból írjak még egyet, de akkor is… és… hogy… és… basszus bár csak még egyszer elolvashatnám őket.

miért van az, hogy még az internet világában se tudok barátokat összeszedni? azt értem, hogy a valós életben miért vagyok képtelen szociális kapcsolatokat létrehozni, de hogy még az internet álcája mögé bújva se tudom magam megkedveltetni emberekkel az már felettébb kiábrándító.
és csak nyavalygok itt magamba, mint a nagymama a tv előtt.

rossz előérzetem van.

• Láttam végre a Cloverfield című filmet. örülök, hogy nem dőltem be a zseniális kampányozásnak. jó film, de csalódottan távoztam volna. és ilyen abberált szörnyet még nem láttam.
• Láttam a Pineapple Express c. filmet. ezt csak úgy lehet élvezni, ha a film mellé járna egy joint. füves film a füveseknek. azoknak meg minden vicces.
• A legújabb James Bond film a legszörnyebb az összes közül. én ezt nem vitatnám.
• minden éjjel, utolsó gondolataim egyike elalvás előtt, hogy a fejemhez szorítok egy pisztolyt, aminek egy fehér csík van az oldalán (nagyon design-os) és fejbe lövöm magam.
• tegnap rózsaszínt hánytam a málnaszörpnek köszönhetően. az is tök design-os volt.

majd 4 órát töltöttem el azzal, hogy vicces képeket nézegettem a neten.
úgy tűnik, ez a korral jár… még sose volt ilyen…

elég sok minden történik manapság, amit szintén nem bírok már magamban tartani, olyan sok.
de csak annyit merek kiengedni magamból, amennyitől épp hogy nem fogok kipukkadni és hogy amiből ti semmit se értsetek. csak hogy az én lelkem megkönnyebbüljön kicsit.

vannak buzogányaim, amikkel sokat kell játszani. és sok trükköt megtanulni, hogy meg tudjam hökkenteni az embereket, meg hogy mozogjak valamit.

egyszer megálmodtam, hogy kékhalállal lefagy a gépem, másnap így is lett.
egyre jobban félek az álmoktól, egyre több válik valóra és ez ijesztő. még csak nem is én álmodtam egyet és kettő is teljesült, hihetetlen.

késik a fizetésem basszameg, kúrvára basszameg.

jah, sziget is volt. talán az eddig legjobb, amit élveztem, de minden évben ezt mondom. nem emlékszem.

nagyon szeleburdi vagyok most =)

Több ezer karakter tudnék kinyomni magamból, hogy elmeséljem mi történt az utolsó hónapokban. Kinőttem ebből. Van jobb dolgom is annál, minthogy feleslegesen és cél nélkül írjak bármit is.
Eddig nem igazán volt életem és ez ürügyet adott arra, hogy minden egyes mozzanatot lerögzítsek. Ráadásul úgy, hogy szavak közé bebújtatva a történetet csak is én értsem, vagy ne adj isten még 2 ember, akiről éppen szó van. És őszintén, el nem tudom képzelni, hogy rendszeresen olvassak más emberek blogjaiban. Volt rá példa, de manapság teljesen abberált és időpazarló dolognak tartom.

Most is csak keserűségemben írok. Megint jó alaposan tökön lettem rúgva és eléggé fáj. Megint elhittem, hogy milyen jó lesz nekem pár nap múlva, hogy láthatom azt akiért mindent megadnék. De nem… úgy látszik nem adtam meg mindent, és egyszerűen olyan alacsonyan szereplek a fontossági listán, hogy egy egyszerű bevásárlás fontosabb nálam. Ez a második tökön rúgás volt fél óra alatt. Kezdem feladni és megint elkezdtem inni. Hurrá…

Kitűnő teljesítménnyel leállamvizsgáztam, csak így zárójelben megjegyezném. Az egész államvizsga és szakdolgozat védés során egyetlen egy négyest sem kaptam se írásbelin se a szóbeli alatt. És most úgy néz ki többet dohányzom mint valaha. Hurrá…

Elegem lett mindenből.
Ez az utolsó bejegyzésem itt és nemsokára elhagyom ezt a helyet és teljesen áttérek WordPress-re. Egy hónapig még itt hagyok mindent, aztán költözök.

http://blog.pistika.hu/

Viszlát.