Most, hogy mind csillagászatilag, mind meteorológiailag tavasz van és hétvégére is jó időt mondanak, hihetetlenül ki akarok mozdulni és olyan tavaszt akarok, ami majd csak áprilisban fog eljönni.
Mezítláb akarok puha gyepen állni a szürkülő alkonyatban, elengedhetetlen fekete farmerban, japán szamuráj mester mód felkötött konttyal, miközben érzem, hogy lassan párolog a parafin és illatától egy másik nyári este emléke eszembe villan. Kicsit megnyújtani az izmaimat majd meggyújtani a kevlárt, ami tocsog az oldott viaszban, olajban. Hallani, ahogy üvöltve elsuhan füleim mellett a két tűzcsóva. Látni, ahogy lüktetve bevilágítja a környező bokrokat, fákat, dombokat. Érezni, ahogy a tűz forrósága megsimítja arcomat és utána -de, csakis egy pillanattal később- a dermesztően hideg, 25 fokos tavaszi fuvallat fagyosra marja árnyékba borult részeim.
De én csak hetek óta, csak ülök, görnyedek és el nem hiszem, hogy rá tudtam szánni magam ennek megírására.
Megérte.
0 Comments.