denevérek

a panelünk lábánál vadászó denevér becsajozott, vagy bepasizott. egy pár napig ketten voltak, de manapság egyre kevesebbet látom itthon… hiányzik a kattogtatása.

nagy vonalakban kész az új honlapom. már csak egy kis finomhangolás kell, még egy pár díszítő elem és nagyjából kész. meg persze a helyesírási és elgépelési hibák kijavítása.
ez is elég minimál, de nem igazán tudok értelmes tartalommal előrukkolni, ami egy ilyen oldalra való lenne. következő éjszakára valószínűleg kész lesz. addig is egy állókép, FullHD-ben, ITT. hamarosan jön a videó is.

öregszem

majd 4 órát töltöttem el azzal, hogy vicces képeket nézegettem a neten.
úgy tűnik, ez a korral jár… még sose volt ilyen…

de sok minden

elég sok minden történik manapság, amit szintén nem bírok már magamban tartani, olyan sok.
de csak annyit merek kiengedni magamból, amennyitől épp hogy nem fogok kipukkadni és hogy amiből ti semmit se értsetek. csak hogy az én lelkem megkönnyebbüljön kicsit.

vannak buzogányaim, amikkel sokat kell játszani. és sok trükköt megtanulni, hogy meg tudjam hökkenteni az embereket, meg hogy mozogjak valamit.

egyszer megálmodtam, hogy kékhalállal lefagy a gépem, másnap így is lett.
egyre jobban félek az álmoktól, egyre több válik valóra és ez ijesztő. még csak nem is én álmodtam egyet és kettő is teljesült, hihetetlen.

késik a fizetésem basszameg, kúrvára basszameg.

jah, sziget is volt. talán az eddig legjobb, amit élveztem, de minden évben ezt mondom. nem emlékszem.

nagyon szeleburdi vagyok most =)

Enyémitta tér most…

Szavakba nem tudom önteni azt, amit úgy hívnak Augusztus 13-14.
Egy botrányos és borzalmas 5 órás alvás után osztálytalálkozás, a szokásos 6-7 fővel, a szinte már megszokott helyen.
Aztán ki a Sziget fesztiválra, egy Kiscsillag koncertre.
Most végeztem a vacsorámmal, Colbert Riport nézése közben. (Nem rossz műsor, vannak vicces dolgok azért benne).

Amíg élek… el nem fogom felejlteni ezt a napot… soha… nem akarom… nem… nem… nem…
Egy gondolat, ami már hosszú évek óta motoszkál a fejemben. Ami őrületbe is kergetett és egy lehetőség reménye. Egy apró homokszem a vízespohár alján. És reméltem, reméltem, hogy egyszer eljön. Viszont sunyi módon, egyáltalán nem számítva jött és talált meg. Mintha egy farönkkel vágtak volna tarkón…
Köszönöm a felső hatalomnak, hogy így alakította ezt a napot és mindenkinek, aki részt vett benne.

Köszönöm.

álom

ohbasszameg, ezt teljesen elfelejtettem.
pedig annyira kiakartam írni magamból.

figyelj… egészen biztos vagyok benne, hogy a te kezed van benne. te… tudod jól, hogy tudom. mindig ilyenkor jössz a hókusz-pókuszaiddal, amikor a legkevésbé számítok rá. hogy nyissam már ki a szemem meg lássak meg hasonlók. nah leesett?

hosszú, barnahajú, szemüveges-kontaktlencsés, macskagyűjtő lány… miért voltál az álmomban?
egész délután zavaros gondolataim voltak miattad, úgyhogy most *morc van.

jelentkezz ha akarsz valamit.

ki kell engednem magamból…

újra meg lettem gyötörve egy kicsit.
csak a változatosság kedvéért. első alkalommal a magánéletem fordult ellenem, az elég személyes magánéletem. belefáradtam, hogy minden egyes alkalommal ugorjak, ha megcsillan a remény, valakinek a borzasa lehetek. aztán meg fél évig arra várok, hogy ne várjanak. nagyon bonyolult… nem szeretem ezt az egészet. vége. pont.
aztán volt egy hetem kitalálni, hogy hova akarok egyetemre, főiskolára menni. persze… simán eldöntöm 4 nap alatt, hogy hova akarok járni a következő 5 évben. ELTE-IK jó lett volna, aztán tegnap szembesültem vele, hogy csak esti képzésre maradt hely. vagy nappalira megyek valahova, vagy sehova. BME-NIK-re még csak azt se tudom, hogy lehet-e pótjelentkezni. GDF-re meg elvi okokból nem akarok menni. úgyhogy szerintem ebből elég valószínű, hogy évhalasztás lesz és dolgozom, összegyűjtöm a maradék tandíjaimat. úgyhogy ez egy basszameg mind magamnak, mind a családomnak, akik elvárják, hogy menjek.
egyetlen jó ami történt az elmúlt pár napban, megvan a heti sziget jegyem. részeg akarok lenni egész héten… nagyon részeg…

oh, és egy hét alatt 3x láttam moziban a Wall-E c. filmet. úgyhogy épp ideje, hogy kiadják valami lemezen. nekem még a DVD is megfelelne jelenleg, csak adják már ki…

jelenleg meg egy teáskannát renderelek már vagy 11 órája és még kb 32 óra van hátra a kemény 14 másodperces videóból. de… kell a referencia, úgyhogy muszáj megdolgoztatni a szerkezetet.

valami véget ért

felkötöttem magam, ne keressetek.

nem mintha bárki is keresne.

Forró betonon hasalok,

Távoli hang csak a gyász,

Lassan lüktet egy ér,

Fellobog halkan a láz.

Sima tenyér a hátamhoz ér.

Ó csak játszik a szél.

Tudom, már messze vagy rég..

Bennem minden halk szavad él.

Halott virágok illatát nyögik a fák

És megrázkódik a táj,

Valami véget ért, valami fáj.

Ahogy fölém dől az ég…

Álmodni nem hagy a vágy.

Ha becsukom fáradt szemem

Tekinteted az arcomba vág.

Szemed tűzénél megvakulok,

De lassan újra feljön a nap..

Nélküled semmi vagyok.

Halott virágok illatát nyögik a fák

És megrázkódik a táj,

Valami véget ért, valami fáj.

Halott virágok illatát nyögik a fák

És megrázkódik a táj,

Valami véget ért, valami véget ért,

Valami véget ért… valami fáj.