fejlec
No IE 6

Az ön böngészője túlságosan elavult!


Azon böngésző amit ön használ, Internet Explorer 6; közel öt éves. Ez internet években megközelítőleg 40 évnek számít. Cserélje le egy újabb, fejlettebb alkalmazásra, amely felgyorsítja és élveztesebbé teszi böngészési élményét. Ezen felül sok ezer fejlesztő munkáját is megkönnyíti.

A teljesség igénye nélkül, az alábbi hivíatkozásokra kattintva elérheti a legelterjedtebb böngészőket.

Internet Explorer 7 | Mozilla Firefox | Opera | Google Chrome | Safari
 

ohmy

2010. március 9.

Múlt héten túl sok dolgom akadt, ami tök jó volt. Jobbára.

3 személyes állás interjún voltam és egy negyedik céggel is épp megy az e-mailes tárgyalás és egyeztetés.
Nem akarok se cégneveket se munkakört se semmit se elárulni, mert azért lássuk be; féltem a seggem, hogy ez még visszaüthet a jövőben. Egy hét alatt 4 cég írt vissza a 12-ből, hogy érdekelné őket a munkaerőm. Érdeklődési e-mail beérkezési sorrendben az A, B, C és D betűket kapják és egy számot, egyetemi jelentkezéses módon, hogy melyiket jelölöm meg hanyadiknak (csak hogy ennek van súlya és tétje, nem úgy mint gimi után):

A – 1
B – 2
C – 4
D – 3

Az A céghez nagyon szívesen mennék. Nagyok, nagy múlttal és szakmai háttérrel rendelkező cég, nagyon jó helyen, jó fizetéssel, jó munkakörrel. Ők egy olyan, majdnem álom meló; de kezdőként többet azt hiszem nem is nagyon kérhetnék.

Úton a D cég felé megbírságolt a BKV, mert blicceltem. Fuck… Mióta van a metróknál jegyellenőrzés amikor már kifelé megy az ember? És egyáltalán mióta nézik meg a timestamp-et a jegyeken? Hát igen, régen kellett ennyit utazgatnom, egyszerűen seggbeharapott a karma. Ez van.
Mikor hétfőn elindultam volna befizetni a csekket, majdnem felgyújtottam a lakást. Bemásolom ide az MSN Log-ot javítgatásokkal, ennél jobban nem hiszem, hogy el tudnám mesélni:

(9:47:23) ~pistika:
ok, majdnem felgyújtottam a lakást…

(9:47:32) ~dunaicapa .:
cigi?

(9:47:46) ~pistika:
nem.
újra töltöttem a zippo-t

(9:48:12) ~pistika:
túlfolyt a benzin.
letörölgettem egy papírzsepivel

(9:48:51) ~pistika:
benzintől tocsogó zsebkendő a bal kezemben, csurig töltött zippo szintén és jobb hüvelyk ujjal megpróbáltam begyújtani. csak hogy tényleg teli töltöttem-e.

(9:49:05) ~dunaicapa .:
:’DDDDDDDDDDD

(9:49:12) ~dunaicapa .:
: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

(9:49:44) ~pistika:
most baromira fáj a bal tenyerem, egy másodpercig néztem, hogy most mi van. aztán az random eldobtam mindent ami a kezemben volt.

(9:50:01) ~pistika:
a zsepi a bőr karosszékben landolt az öngyújtó a szőnyegen, az is égett tovább.

(9:50:33) ~pistika:
néztem egy olyan 3 másodpercig hogy most… ez ég…
aztán elkezdtem rá fújni

(9:50:42) ~pistika:
ettől természetesen csak jobban kezdett égni

(9:51:20) ~pistika:
egy Óbuda-Békásmegyer-es pizsama póló mentette meg a szobámat a leégéstől

(9:51:36) ~pistika:
és még mindig meleg a szék…

(9:51:42) ~pistika:
ÉS

(9:52:10) ~pistika:
azért kellett újra tölteni a zippo-t, hogy legyen tüzem, mert megyek a BKV pótdíj csekket befizetni

(9:52:27) ~pistika:
ez a március… nem az én hónapom



Viszont jól kisétáltam magam. Egy olyan jó 2,5 órát sétáltam keresztül a városon. Néha meglepően szép, máskor botrányosan ronda ez a város.

Aztán Oscar.
Valamiért egyszerűen nem tudtam nem nézni, most hogy nem adta egy magyar csatorna sem. Így egy amerikai weboldalon néztem, hogy a Pro7 német csatorna angolul adja, ahogy brit emberek díjakat nyernek.
Up! 2 Oscart is nyert. Legjobb animációs film és Legjobb zene. Teljes mértékben egyetértek. Sok minden mást nem igazán nyerhetett volna, talán a Legjobb Forgatókönyv is mehetett volna. Meg persze a legjobb film, de Pixar mániás vagyok, minden díjat megérdemelnének a srácok szerintem, de… ’Szerencsére’ nem én döntök ilyesmikben.
Tartottam is egy kisebb maratont ma éjjel. Csupán a Pixar filmek képesek szívszorongatni engem, nem emlékszem, hogy bármilyen másik film igazán képes lett volna erre. Persze, ott vannak a Tim Burton filmek, de azok nem szívszorongatnak, hanem befolyásolnak és nyomot hagynak, de Maúúú-zni csak Pixar filmen tudok. És a legjobb mindenben, hogyha a filmek végét levágja az ember, a boldog, pozitív feloldást, a legdepressziósabb és legszemetebb multi milliódolláros animációs filmekhez juthat az ember.
Már is várom a következőt. Most visszamegyünk a középkorba kicsit, amit nem szeretek… Haladjunk előre kérem szépen, nem kell oda visszamenni.



http://en.wikipedia.org/wiki/The_Bear_and_the_Bow
http://www.imdb.com/title/tt1217209/

A héten meg el kellene menni megnézni az Alice-t.
Kíváncsi vagyok. Mindenki azt mondja nem nagy cucc. Ennek örülök. És azt is mondják, hogy le sem tagadhatná, hogy Tim Burton Film. Ennek még jobban örülök.

És ha már filmek vagy animációk:
The Ricky Gervais Show



Büszke vagyok az angol nyelvtudásomra… Lassan ott tartok, hogy akcentusokat különböztetek meg. ’Mid-west’, Yankee, Southern… Ír és Skót, Brit és Ausztrál. Megértem a négerek akcentusát, de ez… Ez a brit kiejtés és szóhasználat még nekem is sok néha. The Big Bang Theory-t simán megértem, döccenés nélkül, de ez nem. Hihetetlenül humoros, Hannah-Barbara stílusban rajzolt heti sorozat. Valószínűleg új Fav.


 
 

Imádlak Fukung, Imádlak 4chan

2010. február 27.

Ma este bútor rehabilitáció, hétfőn meg interjú, vasárnap meg munka… Sok… És akkor még ott van a Szimpla kertes meló is… Imádom amikor egyszerre szakad a nyakaba egy évnyi munka.

 
 

Office Olympics

2010. február 25.

Tegnap éjjel megint rámtört a háttérkép gyártás.
Meg végre kezdem úgy érezni, hogy értem ezt az új rendszert, amibe beleerőszakoltam magam.


A képre kattintva letölthető a 1920×1200-as és 1280×1014-es változat.
És kommentoljatok meg Fav-oljatok ha már arra jártok.

Nem akar valaki egy Office-t adni hogy Olimpikálódjak? Nem? Még mindig nem?

 
 

Semmi sem akar összeállni

2010. február 24.




Semmi nem akar úgy alakulni, ahogy kellene, semmi sem esik a helyére, semmi sem könnyíti meg a dolgom.

 
 

Kedves Internet – edit

2010. február 23.

Ha 8 órán belül nem jelentkezem, az azt jelenti, hogy kidobtam dühömben a PC-met az ablakon. Küldjetek értem e-mailt, de ne kövessetek.
Veszélyes útra indulok…

Hidegzuhany, Energiaital, Wreckless Media Radio, Hajgumi… Let’s do this…



EDIT:
Kevesebb gonddal járt a telepítés mind gondoltam. Csípőből, az elején persze egyből belefutottam egy hibába, a partícióimmal mindig meggyűlik a bajom, most se volt máshogy. Linux Live Distro lemez elő, javítás, ok… Ez után viszont meglepően gördülékenyen ment minden. De a telepítő, a merevlemez kiválasztás, még mindig messze van az igazitól.
Probléma a következő: Ez egy memória zabáló fenevad. Eddig semmi baj nem volt azzal, hogy ment a Firefox 2 tucat tab-al, Thunderbird, iTunes, ilyen kliens, olyan app és mellette még vígan megszerkesztek egy a4-es 300dpi-s flyert. Most meg, rendszer indulás után a 2GB-ból marad cca. 500 mega, az eddigi 1.3GB helyett… Ez siralmas… Úgy néz ki mehetek ram-ot keresni, mert 0 grafikai fényezéssel, minimum szépség beállítások mellett is ~850 mega marad.
Meglátom hogy a következő napokban mennyire megy a munka Éró-val és anélkül, aztán veszek 8GB ramot, amit nem fog rendesen kezelni az alaplapom, mert csak. Yeah!

Edit-Edit: Wooow, úgy szaggat a firefox-om, hogy egyszerűen nem tudom mire vélni… Nem leszünk így jóban…

 
 

Terrabyte

2010. február 23.

Több mint 1, de szerintem megközelíti a 2,5 terrabyte-nyi adatot, amit meg kell mozgatnom ahhoz, hogy végre jól érezzem magam. Rajzoltam folyamatábrát, írtam szöveges leírást, de egyszerűen annyi merevlemezem, partícióm és adatom volt, hogy nem tudtam elképzelni hogy fog ez működni. Végül a Storyboard rajzolása oldotta meg a problémám. Jó lenne ezt ma befejezni, bízom a SATAII vinyóimban, hogy nem fog örökké tartani.



Aztán holnap OS telepítés.
Meg ön fényképezés.
Meg…

 
 

Oh, még egy valami…

2010. február 22.



Ezt mindig elfelejtem, úgyhogy így elalvás előtt, gyorsan összedobtam valami ilyesmit. Aki ismeri az ismeri, aki nem; annak meg egy kis Teaser, majd pár hónap múlva jön a végleges flyer.

Tavalyi post-ok:
Gyors Post – h2g2 Törölközőnap
Douglas Adams – Viszlát, és kösz a halakat!


És közben eszembe is jutott mivel fogom lefoglalni magam. Fel kell újítani teljesen a pistika.hu-t. Szexi jQuery-s, GrayScale, Maxi-minimál valami lesz. Hmnym… már alíg várom hogy nekilássak holnap.

 
 

egy kis kontent

2010. február 22.

Találtam pár érdekes cuccot, most hogy így takarítok a gépemen, le kell fogyasztani egy 50gb-al hogy kényelmesen elférjek és tudjak úgy telepítgetni ahogy akarok. Oh emlékek…


1920-1200, Zippo öngyújtós háttér. Csoda, hogy elkaptam egy ilyen érdekes pillanat.



Régi Szigetes kép egy kicsit photoshoppolva.


Kellene valami saját új project, mert éhen halok, mire a megbízóim válaszolnak egy e-mailre. Bizony, vegyétek magatokra! Még ha nem is beszélsz magyarul és Kaliforniában élsz. Grrr…

 
 

Aktív

2010. február 21.

Túlságosan sokat aktívoskodom a szobám falain kívül manapság… Tegnap családi bowling majd sörözés és csocsozás.

Testem 35%-a izomlázas. Elfelejtettem, hogy mennyire terhelő dolog tud lenni fél kilókat dobálgatni órákon keresztül. De azért jó volt. Ki kellene próbálni velem egy idős emberekkel is.


Aztán Szimpla-kert. Kár hogy messze van, elég jó hely, sör se OLYAN drága. És az alábbi kép miatt van hihetetlenül jó atmoszférája:



Egy lábbal hajtós Zaporozsec gyerek kocsi, amin kerékbilincs van… AWESOME!

A probléma az, hogy a weboldaluk is kb ilyen soc-reál mint a hely is… Valószínűleg bepróbálkozom, hogy csináljak nekik egy újat, mert az borzasztó.

És most: Sült csirkeszárnyak, hagymakarikák, sültkrumpli. Elhízásra fel!

 
 

solymosiistvan.hu

2010. február 20.

Elkészült az új weboldalam, szép kis névre szóló domain-el.
Tessék látogatni.
http://solymosiistvan.hu/

Ez is ingyen tárhelyen van, de agygörcsöt kapok lassan az ilyen szolgáltatóktól. Olcsó szervernek híg a bit-je.
Tényleg fontolóra veszem, hogy a saját weboldalaimat átköltöztetem egy rendes, fizetős helyre. Csak hát az meg ugye pénzbe kerül. Munkám meg még mindig nincs.

Elküldtem még egy adag önéletrajzot különböző cégeknek. A legújabb CV-m az eddigi 2 oldalról 5-re hízott. Nem szerénykedem többet… És bár jó lenne, ha a fejlesztésben lévő 2 oldal elkészülne egy héten belül, de ennek sajnos csepp esélye is alig van.

Valamiért még csak be se akarnak hívni, jó lenne tudni ez miért van, hogy javítsak magamon.

Ez a hónapom sivár volt.
Visszautasítottak a britek és egy fejlesztés során 90%-os elkészültség mellett azt mondta Montenegró, hogy bocs… de inkább Litvánia. Chicago azt mondta, hogy inkább a haverjával újrakezdik, pedig van egy teljesen kész, működő weboldal.

I CAN HAS JOB NAO PLEEZ?